A Mistral örökség – 1976-tól napjainkig

Ernstfried Prade 1972-ben megtervezi a Mistral logót, nem is sejtve, hogy közel ötven évvel később a világon milliók használják majd a gyár által készített remek termékeket. A Mistral sikertörténete 1976-ban kezdődött, amikor a víz és a szél iránti szenvedélye miatt az eredetileg svájci márka innovatív koncepciót dolgozott ki: szörfdeszkát vitorlával párosított. Megszületett egy új szörfözési dimenzió, amely nemzetközi slágernek bizonyult. A Mistral komoly hangsúlyt fektetett a szörfdeszkák fejlesztésére. A technológiai újítások gyorsan következtek, új anyagokat fejlesztettek ki és teszteltek.

A Mistral a „széllovaglást” hamar nemzetközi sporttá változtatta, és megalakította a Mistral World Cup csapatot is. A márka a szörfösök körében egyé vált a szörfözéssel: A Mistral a szörf, a szörf az Mistral! A Mistral a ‘nyolcvanas években már kiemelkedő, sőt világelső márkaként van jelen a piacon. Minden profi és amatőr szörfös egyaránt elismerően nyilatkozik a termékeikről. A Mistral márkán található vörös pont a világ minden szörfös spotján megtalálható. A sport, az innováció, a technológia és mindenekelőtt a Mistral által nyújtott élvezet elválaszthatatlanul kötődik ehhez az új életmódhoz. Az évtized elején bemutatkozik a Mistral Competition, amelyből közel 260.000 db-ot értékesítenek világszerte. Még ebben az évtizedben, azaz a 80-as években, a Mistral World Cup csapat tagjai globális hősökké váltak a sportban. A „Mistral Dream Team” a legmagasabb rangú szörfösökből állt, akiknek Robby Naish volt a vezetője.

1989-ben megalkotják a Mistral One Design-t, amely deszkát az olimpiák hivatalos szörfdeszkájának választanak 1996-ban, 2000-ben és 2004-ben egyaránt. 2008-ban megalakul a Mistral Red Dot, ahol a szörfös termékek már nem képezik a kollekció részét. 2002-ben a szörfgyártók körében piaci recesszió indul, amely kapcsán 2008-ra a Mistral két részre szakad. Anders Bringdal veszi át Mistral szörfös részlegét.

A 2010-es évektől a SUP (Stand Up Paddle) deszkák fejlesztése egyre rohamosabb tempóban kezdődik meg, s világszerte elterjed. A szörfgyártás leáll a Mistral-nál. 2014-ben a Mistral Red Dot visszaveszi a Mistral szörf licenszet és újra fejlesztésekbe kezdenek. Steve West több mint 25 éves versenytapasztalattal és szakmai háttérrel belép a képbe és megindulnak a fejlesztések. A korábbi színkavalkádos nyolcvanas évek és a nyugodt tengerparti, vízparti élet továbbra is a Mistral fókuszában áll még 2019-ben is. A márka által kínált kollekció mindent tartalmaz, amely a vízparti életet és a szeles helyeket még csodálatosabbá varázsolja: az innovatív szörfdeszkáktól és SUP deszkáktól kezdve a ruházati termékekig, lábbeliken át a speciális kiegészítőkig bezárólag. A minőség, a tökéletesség és a Mistral eredethez fűződő kapcsolat egyvelege az összes termék számára megkülönböztetett Mistral jelleget kölcsönöz.

A Challenger története

A CHALLENGER TÖRTÉNETEClaudio Baldiali és Mario Mainero 1977-ben megalapítja a Challenger márkát, amely a kezdetekben a vitorlássport területén szerzett hírnevet magának, majd a szörfözés elterjedésével megkezdték szörfvitorláik gyártását is. A több mint 15 év alatt szerzett tapasztalatok odáig vezettek, hogy 2019-től a Challenger vitorlák a PWA versenyek hivatalos regisztrált vitorlái. A fejlesztéseket mi sem igazolja jobban, hogy versenyzőjük Maciek Rutkowski a Hvide Sande PWA futamon a dobogó legfelső fokára állhatott többek között a Challenger Aero-nak köszönhetően. A márka egyedülálló azon a téren is hogy, a szériában gyártott vitorlák között kizárólag náluk elérhető a “handcrafted”, azaz kézzel, különös gondossággal egyedileg összeállított vitorla, amely minden típusú vitorlájukra érvényes legyen szó akár a 4 PRO-ról vagy épp egy AERO erőgépről.

MISTRAL
A LEGENDA ÚJJÁSZÜLETIK

LEGÚJABB HÍREINK

#CHALLENGERHUNGARY

Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Jöjjön el személyesen bemutatótermünkbe, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.