1. rész
A hideg téli estéken nosztalgiázni hívunk benneteket. Régi szörfújságok és magazinok cikkeiből, a 80-s évek újításaiból, eseményeiből szemezgettünk, s osztjuk meg veletek. Lássuk milyenek is voltak azok a 80′-as évek. Klikk a képekre a nagyításért, illetve a teljes méretért, megéri!
A Ten Cate 1979-ben TC39-es sorozat már epoxy árbóccal, előírás szerinti fa vagy alumínium természetesen kötözős boom-al és páratlan színkavalkádos vitorlákkal. A vitorlák a versenyelőírás szerint 2 ablakkal, 3 latnival és 5,4m2 méretben készültek.
![]() TEN CATE magazin címlapja 79-ből! |
![]() TEN CATE deszka, vitorla és tartozék kínálat! |
A Hi-Fly 1984-ben bemutatja új deszkaprogramját, amelyben a nagysikerű CS300, CS500, CS700-as modellek, valamint a 355-ös, 320-as és 295-ös PRO modellek is helyet kapnak. A deszkákhoz 3 méretben (6,5m2, 6,0m2, 5,5m2) illesztik PowerLine sorozatot, a jofogas.hu-n mai napig néha előforduló rózsaszín, sárga és kék alapú majdnem háromszög vitorlákat 4 latnival kínálják. Bevezetik az állítható árbócsínt, valamint a kisebb PRO modellek 3 szkeges verzióban készülnek. A sorozat óriási sikert arat, rengeteget adnak el világszerte belőle. Björn Schrader még húsz éves sincs, de már a Hi-Fly team oszlopos tagja.
![]() Hi-Fly prospektus 1984-ből! |
![]() A nagysikerű CS500-as |
![]() |
![]() |
![]() |
Az 1988-as SURFEN nemzetközi windszörf magazin áprilisi számában bemutatkozik a Mistral Challenge Flex, az állítható, azaz pontosabban átszerelhető végű szörfdeszka, amely 264 és 277 cm verziójú deszkát generál. A Mistral Pandera ára kompletten 2.290,-DM, egy Fanatic Viper 1.990,-DM, míg Hi-Fly Spirit 1.490,- nyugatnémet márkát kóstál. A Neil Pryde 5.9m2 RAF Speed vitorlájáért 599,- márkát kell leszurkolnunk. Az Alpha deszkák fénykorukat élik. Kelby Anno az asszimetrikus Hi-Tech custom deszkával, amilyenről álmodni sem mertünk, hatalmasat ugrat Hawaii-n. A lányok körében is egyre népszerűbbé válik a sportág.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Szlalomdeszkák tesztjén az Alpha 2 típussal, a Fanatic az Ultra Bee-vel, a Bic a Metal Rock-al, az F2 a Sunset Slalom-al képviselteti magát, de helyet kap az Anders Bringdal által favorizált Tiga, valamint a Klepper, Rainbow és Ten Cate deszka is. A Mistral Challenge Flex ára potom 2.290,-DM, de egy F2 Sunset Slalom 273-as deszkáért is 1.690,- makit kérnek.
![]() |
![]() |
Januárban megjelenik a Surfen magazin különszáma Boards & Riggs címmel, amelyben 97 deszkát és vitorlát tesztelnek. Az újságokban általában több mint 60 üzlet hirdeti magát és az általuk forgalmazott márkákat. Gaastra és Thusingham vitorla trióval 3 személyes custom made – tridem – szörfön száguldanak csak a poén kedvéért, mellesleg 50km/h sebességet érnek el. Ebben az évben Sotavento-n sebességi verseny is rendeznek, amelyet a francia Pascal Maka nyer 68,78 km/h végsebességgel. A lányok között Britt Dunkerbeck 63,46 km/h sebességet ér el. Ezekben az években még a dakron vitorlák hódítanak, de az F2 már bontogatja szárnyait a monofilm vonalon.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A Slalom, Speed és Fun line vitorlák közös tesztjén az F2, Neil Pryde és Klepper vitorlák kapnak dobogó helyet. A Supradin vitaminokat ART vitorlával ugrató szörfössel reklámozzák. Megjelenik a Gun Sails, camberes Speedfoil vitorlájukat 398,- DM-től árulják, a piac egyik legolcsóbb, de top kategóriás vitorlájaként. Talán hihetetlen de még mindig a kötözős boom-ok idejét éljük. A Black-Line 89-ben piacra dob egy félig csatos boom-t, valamint a North Sails megjelenik a kék és rózsaszín színekben pompázó csatos boomjával. Neked melyik fajtád volt? Világsikert aratnak. Egyetlen mozdulat és a boom a helyén van, nem csúszkál, bírja a terhelést, ráadásul patentos és szétszedhető is, ezáltal könnyen szállítható. Ebben az évben a North Infinity, Prisma, Gamma vitorláknál bevezetik a soft cambert. A vitorlák stabilak, fordulókban könnyen átfordulnak, a profilt jól tartják.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Újabb világrekord születik. 1 deszkán 15 vitorla és 15 szörfös. A Neil Pryde előrukkol a RAF Cam Systemmel, a North bedobja a kb 30 fokban döntött gyököt, azonban átütő sikert nem arat, nem terjed el a szörfösök körében. Tesztelik a trapézköteleket is, ahol az F2 klipszes verziója győzedelmeskedik a megszokott tépőzáras modelleket megelőzve. Könnyen állítható, nem mozdul el, a kötél könnyen cserélhető benne. Tesztelik a gyököket is. Érdekes így 30 év távlatából, hogy a több mint 20 verzióból mára már 2 fajta van használatban. Igaz az NPU gyöke talán a legnépszerűbb volt.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Küld el nekünk hasonló fotóidat, hogy megoszthassuk másokkal is. Várjuk a képeket a @mistralhungary facebook oldalunkon, vagy az info@mistralhungary.hu címre.
A cikk hamarosan folytatódik……
Add Comment